IDEI ÉVI UTOLSÓ ÍRÁSOMAT ÉPP A SZLOVÉN KAMNIKI-ALPOK FELÉ KÖZELEDVE, A HÓFEHÉR NÉGYKEREKŰM JOBB ELSŐ ÜLÉSÉN "ZÖTYKÖLŐDVE" KEZDTEM PÖTYÖGNI. A KÖZEL 6 ÓRÁS UATZÁSBAN ELGÉMBEREDETT LÁBAIMAT A MŰSZERFALON PIHENTETVE, AZ AUTÓ HANGFALAIN ÁTSZŰRŐDŐ LÁGY, JAZZ DALLAMOKAT HALLGATVA EL-ELMERENGEK A JÁTÉKOSAN ELŐTTÜNK KANYARGÓ ÚT MENTÉN ELSUHANÓ, KATONÁS RENDBEN ÁGASKODÓ FÁK SOKASÁGÁBAN. AZ ELMÚLT NAPOK, HETEK TÖRTÉNÉSEIN TÖPRENGEK. 
Egy a megszokottnál is sűrűbb decembert a hátam mögött hagyva kezdődött meg idén a számomra oly kedves és minden évben lázas izgatottsággal várt "Karácsonyi szezon", amelynek nyitányaként Csajkovszkij Diótörő című mesebalettjének varázslatos világa ejtette rabul a szívemet.
Életem első balett előadása teljesen magával ragadott. Az ismerős dallamok felcsendülésével egyidőben hirtelen különös nyugalom szállta meg a lelkem. A korcsolyapályává vált podiumon játszi könnyedséggel sikló gyermekek, a millió, parányi fénnyel tündöklő, mesébeillő Karácsonyfa, a darázsderekú, törékeny testű balett-táncosok filigrán sziluettje valamint a valaha látott legvarázslatosabb színpadi díszlet látványa olyan földön túli élménnyel ajándékozott meg, amelyet bizonyosan még sokáig emlegetni fogok, örökre az emlékeimbe zárva.
Az avatatlan "szemek" számára kissé talán idegen lehet a balett sajátos világa, a kecses porcelánbabaként a színpadon oly sikkesen és előkelőn táncoló művészek milliője, az előttünk már-már némafilmként játszódó jelenetek láncolata, de úgy hiszem ha egyszer valakit igazán megérint e képzeletbeli mesevilág hívogató szele, örökre és végérvényesen a táncművészet rabja lesz.
Szinte tegnap volt, hogy az adventi koszorún az első gyertyát gyújtottuk, otthonunkat ünnepi "gúnyába" öltöztettük és meghitten készültünk a Szeretet ünnepére. Személy szerint szomorúan konstatálom évről évre, hogy a régen oly gonddal ápolt emberi kapcsolataink egyre inkább elszemélytelenednek, kiüresednek és végül az információs technika oltárán végeztetnek be. A hosszantartó telefonbeszélgetéseket, a közös kávézásokat, tartalmas találkozásokat egyre felváltják az üres üzenetek, az álbarátságok és a közösségi média felületeken oly könnyelműen és felszínesen odadobott like-ok. Az udvariasságból feltett "Hogy vagy?" kérdésre talán már nem is várunk valódi választ, mindennapi tetteinket és gesztusainkat pedig lassan már nem mozgatja más, mint hátsó szándék és önnön érdek.
Van, hogy néha visszasírok egy WI-FI és szélessávú internet-mentes világot. Olyan korok szellemét, ahol életünket még nem árnyékolták be az okostelefonok és okoseszközök, ahol otthon a közös étkezések alkalmával a kandalló lágy melegében összeül a család apraja-nagyja, hogy a nap történéseit az oly nagy gonddal és szeretettel elkészített ételek mellett megvitassák, ahol a párok nem a telefonjaikat nyomkodva ülnek csendben egymással szemben az éttermekben, ahol a "barátok" nem a facebook-on tájékozódnak egymás hogylétéről. Én ilyen Karácsonyról, ilyen hétköznapokról álmodom.
Éppen ezért az Új Év legelső napjai most kivételesen ne egy újabb diétáról, sekélyes külsőségekről vagy a káros szenvedélyeinkről történő végleges lemondásról szóljanak. Újévi fogadalmunk középpontjában helyette most az egyszer a számunkra igazán fontos emberi kapcsolataink elmélyítése álljon! Emeljük fel a telefont, hívjuk fel azt a régen látott barátot, látogassuk meg azt a már majd' elfeledett ismerőst, keressük fel a messzi távolban élő rokont! Mondd ki, amit ott legbelül igazán érzel; kérj bocsánatot attól, akinek fájdalmat okoztál; vallj szerelmet annak, aki után már oly régóta sóvárogsz, vágj bele abba a hosszú ideje dédelgetett kalandba; utazz; láss világot! Az idő ugyanis olyan luxuscikk, amiből - nemtől, kortól, rangtól függetlenül - egyformán kevés adatik meg mindannyiunknak. Ne fecséreld hát rideg és számító érdekbarátságokra, irigyekre, gyűlölködőkre, hálátlanokra és az arra méltatlanokra! Úgy élj, hogyha majd egyszer "üt az órád", azt mondhasd - Érdemes volt élnem! 
A szerpentín kanyargós útjait és a végeláthatatlan fenyőerdők sorait róva időközben lassan beesteledett, hamarosan megérkezünk célállomásunk színterére is, hogy az év utolsó napjait a hegyek birodalmában töltve búcsúztassuk el az Óévet és egyúttal új reményekkel a szívünkben köszöntsük az Új Esztendőt. Hogy ezúttal mit tartogat? Nem tudom, de őszintén szólva alig várom, hogy kiderítsem. ;-)
BÚÉK!
Brigitte♥
Köszönöm, hogy benéztél hozzám! Amennyiben szívesen olvasnád írásaimat a jövőben is, iratkozz fel a blogomra, hogy azonnal értesülj az új bejegyzésekről. Instagram és Facebook oldalamon pedig további képek közül szemezgethetsz, gyere, nézz be hozzám, várlak szeretettel! Ha pedig írnál nekem, esetleg együttműködési ötleted támadt, az info@brigitte.hu email címre várom leveled.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.