Több, mint önmegvalósítás
AZ ŐSZ ÍZEI 2 komment

AZ ŐSZ ÍZEI

Selymes sütőtök krémleves

By: brigitteblog 2017. október 09.

SZEPTEMBER VÉGÉVEL VÉGÉRVÉNYESEN ÉS VISSZAVONHATATLANUL BEKÖSZÖNTÖTT HOZZÁNK AZ ŐSZ. MÉG HA OLYKOR-OLYKOR A NAP ELŐBUKKANÓ ARANYLÓ SUGARAI MÁST IS SEJTETNÉNEK, A FÁK LASSAN SÁRGULÓ, VÖRÖSES-BARNÁBA FORDULÓ HULLÓ LEVELEI EGYÉRTELMŰEN ERRŐL ÁRULKODNAK.

img_1045.JPG

Az igazat megvallva hosszú ideig nem igazán kedveltem a fakó, hideg, őszi időt… a hulló levelek, a természet álomba merülése, a borús, esős, szürke napok... mind egytől-egyig földi létünk rövidségére, az elkerülhetetlen elmúlásra emlékeztettek, a semmivé válás gondolata pedig valahogy mindig különös szomorúsággal, melankóliával töltött el. Noha jól tudtam, semmi sem tart örökké és ahogy a zord borúra mindig verőfényes napsütés jön, a heves esőre ragyogó szivárvány, tavasszal a hideg tél után is ismét minden kivirul, új életre kel és friss pompában díszeleg majd.

Habár az összebújós, puha pehelypaplan alatt kucorgós, forralt bort kortyolgatós, gyertyát gyújtós őszi estékben, a ráérős, ágyban heverészős, illatos kávét szürcsölgetős, hűvös reggelekben már ekkor is örömömet leltem, az évszakhoz fűződő viszonyom azonban mindezek ellenére alapvetően sokáig mit sem változott.

A forduló pontot kettőnk kapcsolatában talán egy késő ősziesre forduló, borús szombati nap hozta el, néhány évvel ezelőtt. Emlékszem, aznap a reggel az ilyenkor megszokottnál is csípősebb volt, ezért a hétvégi piaclátogatásra meleg gyapjúsálammal a nyakam körül, puha UGG-omban lépkedve indultam. Utam során az autó még párás ablakán ki-kitekintve figyeltem fel először a rozsdaszínű falevelek táncára a ropogós, harmatos avar felett, a hanyatló napsugár erőtlen fényére, ahogy itt-ott megcsillan a kopaszodó lombok között és az álmos kertek felett szitáló dérre, ahogy fehéresre festi az tájat.

Néhány percnyi utazás után a színes, őszi táj szépségeivel, hangulatával a szemeim előtt érkeztem meg a helyi termelői piacra, hogy a hétvégi ebéd hozzávalóit frissen, közvetlenül az őstermelőktől szerezzem be. Jóllehet, egy fenséges, gazdag húsleves tervével indultam el aznap reggel otthonról a vásárba, haza már egy jókora, méretes, illatos sütőtökkel a kosaramban tértem vissza.

Azóta gyakorlatilag ez a sokoldalú zöldség elmaradhatatlan „hozzávalója” lett nálunk az őszre hangolódásnak, mindenféle formában és állagban. Amint az idő ősziesre fordul rögvest pásztázni kezdem a helyi piacok kínálatát, a boltok polcait, várva, hogy az első tökök végre megjelenjenek. Nemcsak ízletes, de magas karotin- és C-vitamin tartalma miatt, továbbá kitűnő kálcium- és foszforforrás lévén  a sütőtök rendkívül egészséges is! Egyszerűen megsütve is fenséges, de én leginkább levesként, az alábbi módon készítve kedvelem.

SELYMES SÜTŐTÖK KRÉMLEVES

img_1054.JPG

Hozzávalók – 4 személyre:
1 kg sütőtök
1 nagy (édes)burgonya
1 közepes alma
1 közepes hagyma
1-2 ek. méz
½ narancs leve (opcionális)
1,2 l leszűrt zöldségleves
friss kakukkfű (ha van)

bors
szerecsendió
1 dl tejszín
5 dkg vaj

Vágjuk félbe a tököt, kaparjuk ki a belsejét, majd kisebb darabokra aprítsuk fel, hogy a sütőben az apróbb  tökszeletek hamarabb megsüljenek. Fektessük a darabokat sütőpapírral bélelt tepsibe és süssük 190 ˚C-on 45-50 percet, amíg a teteje szép barna lesz.

Mialatt a tök sül, a vajon pároljuk puhára az apróra vágott hagymát a kakukkfűvel, majd 2-3 ek. mézzel karamellizáljuk. Pár perc után öntsük fel 1,2 l alaplével, adjuk hozzá a meghámozott és feldarabolt burgonyát, almát. Az egészet közepes lángon főzzük puhára.

Amikor a burgonya is megpuhult, hozzáadom a leveshez a sült tök kikapart húsát és leveszem az edényt a tűzről. Botmixerrel vagy a konyhai robotgép hőálló mixer-ében krémesre pürésítem a levest, majd hozzáadom a narancs levét, a tejszínt illetve a fűszereket és a frissen reszelt szerecsendiót. Egy csipet cayenne borssal megszórva még pikánsabb, még aromásabb íze lesz.

Díszítésképpen rendszerint néhány csepp hidegen sajtolt tökmagolajjal és ropogós, pirított tökmaggal tálalom, de a különleges ízek kedvelői akár pár szem színes gránátalma maggal is szervírozhatják.

img_1054.JPG

 img_1048.JPG

Amikor néhány hete megfogalmazódott bennem az első őszi bakancslistám összeállításának gondolata, nem volt kérdés, hogy ez a fűszeres illatú, csodálatos színű, igazi őszi leves szerepel majd rajta. Nálunk ugyanis nem múlhat el a szezon anélkül, hogy legalább egyszer az asztalra ne kerülne. Remélem legalább annyira fog nektek is ízleni, mint amilyen élvezettel mi fogyasztjuk évről-évre.

Jó étvágyat kívánok hozzá!
Brigitte

 

Köszönöm, hogy benéztél hozzám! Amennyiben szívesen olvasnád írásaimat a jövőben is, iratkozz fel a blogomra, hogy azonnal értesülj az új bejegyzésekről. Instagram és Facebook oldalamon pedig további képek közül szemezgethetsz, gyere, nézz be hozzám, várlak szeretettel! 

 

 

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://brigitte.blog.hu/api/trackback/id/tr8912939955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kabarészínész 2017.10.10. 11:20:21

Teljesen jó a recept, egy dolgot próbálok magam is elkerülni, mert egy francia mondta, hogy nem érti miért kezdődik minden magyar étel azzal, hogy olajon hagymát pirítunk.... Na jelenleg ez itt is teljesen elhagyható lenne, szerintem ez itt is csak megszokás miatt van, értelme semmi.

brigitteblog 2017.10.10. 11:52:42

@Kabarészínész: Köszönöm szépen, örülök, hogy elnyerte tetszésedet! :) Érdekes az észrevételed, szerintem van is igazságtartalma, akár el is hagyható, bár bevallom én magam nagyon szeretem a hagymát, főleg kissé karamellizálva ad egy kis pluszt az ételekhez.
süti beállítások módosítása